2007. július 6., péntek

Marokkói sárgabarackos mézes csirke





Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé, 40g vaj, 1-1 kiskanál fahéj, őrölt gyömbér, csipetnyi fekete bors, késhegynyi Cayenne-bors (helyette tarkabors), 1 fej vöröshagyma, 250 ml csirkealaplé,  6 korianderág (ez kimaradt), 550 g friss sárgabarack (helyette egy bögrényi aszalt, forró vízben áztatva), 2 teásknál méz, 1 csésze kuszkusz, 2 evőkanál mandulaforgács, megpörkölve (na ez is kimaradt).


Elkészítése: Két evőkanálnyi vajat megolvasztottam egy serpenyőben és a fűszereket kis lángon átpirítottam rajta.(Csak rövid ideig, hogy kellemes aromát engedjen). Majd beletettem a húst és nagyobb lángon megpirítottam (kb 1-1 perc-írja a könyv). Én sosem nézem az időt, csak úgy érzésre, addíg sütöttem, amikor már színe lett, húsa pedig szinte kifehéredett.
És még egy kevés vajat is alátettem, bár a recept csak 40 grammot ír.
Közben hozzászórtam a felaprított hagymát, kicsit pároltam a hússal, majd felöntöttem a húsalaplével. Ízesítettem sóval, borssal. Ekkor lehet beletenni a koriander ágat is. Lefedtem és kis lángon készre pároltam.

A vége felé beleszórtam az előzetesen beáztatott aszalt sárgabarackot és meglocsoltam a mézzel. Még egy kevés ideig főztem, majd tálaltam.És meglocsoltam a visszamaradt  szósszal.

Kuszkusz: Úgy egy csészényit kb.dupla annyi vízzel+ 2 evőkanál húslével felöntöttem. Lefedtem és hagytam, hogy megduzzadjon.

Tálaláskor meg lehet szórni mandulaforgácsokkal is.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails